Egyéb védelmek:
A Truck and trailer hűtőberendezések úgy vannak kialakítva, hogy a hűtőköri biztonsági elemeken kívül az egyéb perifériás eszközeinek védelmére is figyelmet fordítottak. A beépített védelmi funkciók nem csupán a hűtőkört védik, hanem olyan fontos körülményeket is figyelnek, amelyek egy esetleges meghibásodás során maradandó vagy jelentős anyagi károsodást okozhatnak a berendezésben, vagy akár emberéletet követelő balesetet is okozhatnak.
Alapvetően el kell különíteni a két üzemmódot. A dízelmotorral hajtottat és villamos hálózatról használt üzemmódot. Más-más védelmi eszközök szükséges használatukhoz
Diesel üzem:
Működés közben a védelem figyeli a megfelelő motorolaj szint meglétét, illetve a motor folyamatos kenése érdekében a megfelelő olajnyomás mértékét.
A vezérlés (processzor) méri a fagyálló hűtőfolyadék szintjét és/vagy hőmérsékletét. Kritikusan magas dízelmotor hűtőfolyadék (fagyálló) hőmérséklet esetén egyes berendezések képesek a dízelmotor terhelését csökkenteni a hűtőkör befolyásolásával, ezzel megakadályozni a védelmek leoldását és a berendezés kikapcsolását hibaüzenettel. A csökkentett teljesítmény is sokkal jobb helyzetet eredményez, mintha letiltana a berendezés és nem üzemelne.
A rendszer folyamatosan méri a külső hőmérsékletet a dízelmotor fagyálló hűtőfolyadék hőmérsékletének kordában tartása érdekében, illetve a kondenzációs nyomás meghatározásával kapcsolatban. A mai modern vezérlések képesek a kompresszor teljesítményét csökkenteni akkora mértékig, hogy a túl magas környezeti hőmérséklet okozta túlmelegedést a berendezés elkerülje.
Generátor üzemű berendezés esetén dízel üzemben az áramfejlesztő szinte összes mérhető üzemi paraméterét védelmek figyelik. A szimmetrikus fázisterhelést, a csillagponti feszültséget, az áram felvételt a kimenő oldalon a generátor hőmérsékletét, ezzel összefüggésben a dízelmotor minden üzemi fordulatszámát. Ahhoz, hogy a frekvencia megengedett tűrésen belüli tartományban maradjon, valamint a feszültség is megfelelő szinten legyen, elengedhetetlen a stabil fordulatszám.
Hálózati üzem:
Hálózati üzemben a berendezések figyelik a rendelkezésre álló villamos hálózat stabilitását, fázissorrendjét és feszültségesését.
A kompresszort működtető villamos motor lehet külső villanymotor, mely szíjjal hajt, illetve a beépített félhermetikus vagy hermetikus kompresszorba szerelt betétmotor. Mindegyik esetében termisztor-lánc figyeli a motorban található tekercsfejek hőmérsékletét és további motorvédő van beépítve a mágnes kapcsoló mellé.
Folyadékhűtésű villanymotor esetén a fagyálló hűtőfolyadék hőmérsékletét is figyeli a berendezés hálózati üzemben, ilyenkor a fagyállót egy kifejezetten erre a célra beépített elektromos vízpumpa forgatja a villanymotor és az eredetileg a dízelmotor hűtésére szánt hűtő között.
Mindkét üzemmód fokozott figyelmet fordít az akkumulátorra, és az azt töltő 12 V-os generátor figyelésére és védelmére. Azért van szükség a generátor védelmére és figyelésére, hogy garantálni tudjuk a berendezés újraindíthatóságát, és a folyamatos üzemeléshez szükséges segédenergiát. Modern vezérlések nem csak a töltő feszültséget, hanem a töltő áramot is figyelik. Védik a rendszer túlfeszültségtől és attól, hogy ha nincs töltés. Az akkumulátor kondícióján és a generátor megfelelő működésén kívül, a generátor fordulatszámát is figyelhet a vezérlés, melyet az egyik fázistekercs szabályozatlan fázisfeszültségével mér a W kivezetésen. Tekintettel arra, hogy a generátor a mechanikus hajtáslánc végén szokott elhelyezkedni, így lehetősége van a vezérlésnek összehasonlítani a lendkeréken mért fordulatszámot a hajtáslánc végén megfelelő áttétel kiszámolt fordulatszámmal. Amennyiben a fordulatszám eltér, tűréshatáron kívül a kuplung megcsúszása vagy a meghajtó szíjak megcsúszása okozhatja a problémát. A nagy súrlódó felületek miatt tűzveszély alakulhat ki, ezért a fordulatszám differencia tiltja a berendezés üzemét. További fontos információt ad az indítási ciklusról, hogy az indítás sikeres volt, ilyenkor a D+ kivezetésen megjelenik a feszültség, és az olajnyomásjellel együtt igazolható a motor elindulása. Ha az indítási ciklus sikeres volt, az izzítás megállhat. .
A fenti esetektől eltérő védelmek felépítéstől, géptípustól függően eltérhetnek. A védelmek működése a készülék biztonságos üzemeltetésének alapfeltétele. A védelmek sorba vannak kötve és egy üzemeltetésért felelős relét vezérelnek: RR (Run Relay) jelű relé. Mind a villamos, mind pedig a diesel védelmek közvetetten, vagy közvetve, de ezt vezérelik. Amíg a Run Relay nem húz meg, addig a gép nem üzemel!