A hűtő- és hőszivattyúknál a folyadékot hűtése esetén legelterjedtebben lemezes hőcserélőt alkalmaznak. Ezeket korábban már az élelmiszeripar is használta. Általában téglalap alakú, azonos nagyságú, leginkább nemesacélból készülő, hullámosított lemezekből épülnek fel. A hűtőközeg elpárolgása az egymás mellett elhelyezkedő lemezek által kialakított csatornákban történik. A lemez egyik oldalán az elpárolgó hűtőközeg áramlik, a másik oldalán pedig a hűtött hűtőközeg. A zárólemezek zárják le az elpárologtatót. A tömítéssel ellátott lemezeket keretszerkezet fogja össze. Amennyiben a készülék bontható elemekből áll, könnyű tisztíthatósága is az előnyei közé tartozik.

Nem bontható, forrasztott lemezes hőcserélőt mutat a 3.2.14. ábra.

3.2.14. ábra. Lemezes hőcserélő

A hőcserélőben a profilozott lemezek forrasztása után kialakított két egymástól elválasztott csatornában a közegek ellenáramban áramolnak, ahogy azt a 3.2.15. ábrán láthatjuk.

3.2.15. ábra. Lemezes hőcserélő

A lemezes hőcserélők esetében azonos hőteljesítmény mellett a hőátadó-felület 30-50%-a a csőköteges hőcserélőkének, térfogatuk pedig 10-20%-a. Előnyük tehát a csöves hőcserélőkhöz hasonlítva a kedvezőbb hőátbocsátási tényező, a kis belső térfogat és helyszükséglet. Hátrányuk, hogy a folyadékveszteség elkerülésére nagyon pontos összeillesztést igényel. Ezzel együtt jó hőátbocsátási tényezőjük, valamint a kisebb igényelt hűtőközeg-mennyiség kedvezővé teszi alkalmazásukat gazdasági és környezetvédelmi szempontból is.