Kondenzátor

A járműklíma kondenzátor tulajdonképpen nem más, mint egy hűtőközeg-levegő hőcserélő. Funkciója és feladata a kompresszor felől érkező, komprimált, forró, gőz halmazállapotú hűtőközeget nagynyomású folyadékká kondenzálni. A kondenzátoron keresztül haladó hűtőközegnél hidegebb levegő a folyamat során jelentős hőmennyiséget vesz fel a hűtőközegtől, ezért a nagynyomású folyadékként távozik a kondenzátorból.

A kondenzátorok kialakítása jelenleg jellemzően már kizárólag mikrocsöves alumínium kondenzátor gépjárműklímák esetében. Nagyobb teljesítményű jármű klímák, mint például autóbuszokban előfordulnak még csöves kivitelű hagyományos rézcső-alumínium lamella kombinációjú kondenzátorok. Az alumínium kondenzátorok elterjedését az alacsony előállítási költségek, a nagy hatékonyságuk és a kisebb mennyiségű szükséges hűtőközeg felhasználása tette indokolttá.  A kondenzátorok minden esetben a jármű hűtőtartójában az első sorban helyezkednek el, mivel nagyon intenzív hűtésre van szükségük. A járművek minden esetben rendelkeznek valamilyen kényszerhűtéssel. Mechanikusan, hidraulikusan vagy elektromosan meghajtott ventilátor formájában történik a hűtés. Lehet szívott illetve nyomott oldalon, attól függően, hogy a ventilátor a kondenzátor előtt vagy mögött helyezhető el. A kondenzátor jellemző meghibásodása, hogy az előttük elhelyezett ventilátor motorja és a kondenzátor között a légáramlás megszűnik, a nedvesség illetve a szennyeződés megáll. Együttes hatásként oxidációt okoz, mely a kondenzátor elhasználódásához vezet, javítása csak cserével megoldható.

A kondenzátor szerves részét képzi vagy képezheti a szárítószűrő és a folyadékgyűjtő tartály. Mindkettő fontos szerepet lát el a klímaberendezés biztonságos üzemeltetésében. A folyadékgyűjtő tartály garantálja, hogy a kondenzátorból már kizárólag folyadék halmazállapotú hűtőközeg léphessen ki, míg a szárítószűrő a rendszer nedvességtartalmát csökkenti, megkötve azt. Minden járműklíma rendszer tartalmazza, de akár a kondenzátortól függetlenül csővel összekötve a kondenzátor és a fojtó szerv közti hűtőköri szakaszban található.